„Különös lények elevenednek meg Filip Tamás verseiben. „Rég letapadt érzések” lapulnak a „szálanként összedőlő erdő” fái közt, „merőleges melegben”, „petárdanyárban”. A dolgok rengetegéből előlép „huszonnégy névtelen óra”; „távirányított lények”, „derengő köpenyek¨ tartóztatnak fel – csak hogy időzzünk velük, majd tovább engedjenek…
Versei mélyén ott dereng a kép, a rejtett ikon – dolog, tárgy és szöveg viszonyáról vall. Nem tolakodó, nem előlünk mondja el, amit mond. Következetes költészet, a szerző azt bővíti, amit elkezdett első kötetében. Nem irányít, de a fontos tájolási pontokat megmutatja. Minden apró történést a pusztulás, a működésképtelenség, a végzetes hiba felől szemlél, ami azonban mindig valami másnak, az elrejtettnek a jele.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése